TECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉS CSEH ISTVÁNNÉ JÁSZBERÉNYI TÉSZTAGYÁRTÓ ÜZEMÉBEN! GINOP-1.2.8-20-2020-03105

A tavaszi világjárvány kitörését követően az emberek által felhalmozott élelmiszerkészlet oly nagy mennyiségű volt, hogy egy hónapos érdeklődés után hirtelen szinte nullára csökkent a kereslet. A gazdaság újraindítása kezdte normalizálni a termelés/vásárlás arányát, de a tapasztalat azt mutatja, hogy az olcsóbb termékek iránt van érdeklődés, a prémium termékek vásárlása háttérbe szorult a családokat érintő nehézségek miatt.

A Vállalkozás fenntartása érdekében a koronavírus járvány miatt megváltozott kereslethez kell igazodnunk, ezért a kisebb volumenben értékesített, prémium termékek mellé fontos nagyobb mennyiségben, olcsóbb tésztafajtákat is termelnünk, amihez szükséges az üzem szárító kapacitásának növelése. A már meglévő 2 szárítókamrát újabb 2 kamrával bővíteném, ezáltal dupla mennyiségű tésztát tudnék szárítani ugyanannyi idő alatt. Dolgozóinknak a továbbiakban így tudnánk biztosítani a folyamatos munkát, egyben ezzel a fejlesztéssel tudnánk a megváltozott igényeket kielégíteni. A vállalkozás fennmaradása érdekében szükség van a nagyobb mennyiségű, kisebb profitot hozó termékek gyártására. Szükségszerűvé vált, hogy a napi gyártott mennyiség növelhetősége érdekében megduplázzuk a szárítási kapacitásunkat újabb szárítókamrák építésével. A beszerzésre kerülő berendezések szakszerű üzemeltetéséhez szükséges humán és tárgyi erőforrások a vállalkozásnál rendelkezésre állnak. A fejlesztésnek köszönhetően akár 100%-os kapacitásnövekedés is elérhető, valamint akár 20-30%-os árbevétel növekedés.

ÉPÜLETENERGETIKAI FEJLESZTÉS

CSEH ISTVÁNNÉ JÁSZBERÉNYI TÉSZTAGYÁRTÓ ÜZEMÉBEN

Cseh Istvánné jászberényi tésztaüzemének épületenergetikai fejlesztése a GINOP-4.1.4-19-2021-03788 azonosítószámú projekt keretében 3,47 millió forintos uniós támogatás segítségével valósult meg. A támogatás mértéke 55%. A projekt keretében napelemes rendszer kiépítésére és ennek működéshez szükséges egyéb eszközök, berendezések szerelésére került sor. A fejlesztés eredményeként 6 fő munkahelye biztosított és további 2 új munkahely teremtéséhez is hozzájárul. A megújuló energia révén csökken az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása. A fejlesztés a Széchenyi 2020 program keretében valósul meg.

Cseh Istvánné egyéni vállalkozó jászberényi tésztaüzemének épületenergetikai fejlesztésére 2021.06.15-én nyújtott be támogatási kérelmet. A GINOP-4.1.4-19-2021-03788 azonosítószámú támogatói okirat 2021.09.29-én lépett hatályba. A projekt 2021.08.12-én kezdődött a kivitelezői szerződés megkötésével. A kivitelezés 2022.01.07-én befejeződött. Ezt követően került sor a mérőórák cseréjére, és a műszaki ellenőrzésre. A projekt fizikai befejezési időpontja 2022.02.04.

A 3,47 millió forintos uniós támogatás segítségével 18,75 kW névleges teljesítményű napelemes rendszer kiépítése valósult meg, amely összesen 50 db napelem panelt foglal magában, továbbá a működtetéshez szükséges invertert és egyéb szerelvényeket.

A fejlesztés eredményeként jelentősen csökken az üzem energiaköltsége, így a felszabaduló forrás a vállalkozás alkalmazásában álló 6 személy munkahelyének hosszú távú megőrzését biztosítja. Az energiaárak csökkentésével továbbá elkerülhető a drasztikus áremelés, s ezáltal piacképes maradhat a vállalkozás az erős versenyben. Az idei évben bevezetni tervezett új termékek, bevezető árának kalkulációjában is fontos szerepe lesz a várhatóan alacsonyabb előállítási költségeknek. Az alacsonyabb bevezető ár segítségével komoly versenyelőnyre tehet szert a vállalkozás. A projekt újabb 2 munkahely teremtéséhez is hozzájárul.

A megújuló energiaforrás felhasználásával az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása csökken, és az üzem ökológiai lábnyoma relatíve alacsony szinten tartható.